Nem hinném, hogy a világ legjobb gimnáziumába jártam, de a világ összes gimnáziuma közül nekem egyedül az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma hiányzik. Talán nem is lehetne ez másképp, tekintve, hogy sem magaviseleti, sem teljesítménybeli problémák miatt nem tanácsoltak el, s így ki sem próbáltam más középiskolát!

A tréfát félretéve, döbbenten vettem észre, hogy a nyolc év alatt semmit sem jegyeztem fel a naplómba arról, milyen gimnazistának lenni. Azért szeretek írni, mert így nem felejtek el fontos pillanatokat, benyomásokat és érzéseket, s később módomban áll a megörökített tapasztalatokon keresztül eligazodni az aktuális problémáimon. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy visszafordíthatatlanul feledésbe veszett minden emlékem a gimnáziumról és így szorult helyzetemben kénytelen leszek közhelyes mondatokat megfogalmazni a továbbiakban, szükségesnek tartom megemlíteni egy elsőéves egyetemista legújabb bölcsességét: „Ami van, az előhozza azt, ami volt”.

Most ugyanis, hogy senkire sem háríthatom át a felelősséget, hogy a tárgyfelvételi időszakban nekem kell megoldást találni arra, hogyan lehetek egy időben két helyen, hogy egy-egy vizsgámra több ezer oldalt kell elolvasnom, és ha kérdésem van azt hetven ember előtt kell feltennem, s olyan embernek, akinek a válasza nagy valószínűséggel még inkább összezavar… ha lekésem a buszt, vagy el sem indul a vonat, senki nem veszi észre, hogy nem vagyok ott az órán, legfeljebb egy hosszú, fontos papírról hiányzik a nevem… most, hogy nem csodálkozik körülöttem senki azon, ha kicsit bonyolultabb fejben kiszámítani a féléves átlagomat, hogy a körülöttem ülők nevén gondolkodnom kell, hogy minden reggel azon töprengek, hogy aznap Budapest épp melyik kerületét kell megtalálnom, vagy az, hogy minden nap ki kell találnom, hogy mit egyek ebédre és hogy hol, lassan, de annál tisztábban visszahozza a gimnáziumi lét gimnazisták számára hihetetlen egyszerűségét.

Az utóbbi mondatban felsorolt dolgok igazából elsősorban a sokáig dédelgetett hiúságomnak,  lustaságomnak és gyávaságomnak tűnnek fel. Hogy mi az, ami nekem hiányzik, kiderül a naplómból. A naplóm ugyanis tele van nevekkel: tanárok és diákok neveivel. Nyolc év alatt sok mindenre megtanítottak, s mi az mindebből, amire ma a leginkább szükségem van? Például az, hogy legyek bátor kimondani olyan szavakat, mint a hit vagy a szeretet, vagy az, hogy legyek igényes utánajárni a dolgoknak, mielőtt elhamarkodottan véleménytformálnék, hogy merjek segítségetkérni a segítőkész emberektől, és tudjam vállalni, ha kell a csöndbenmaradást is, hogy ne adjam fel azt, ami elsőre nem sikerül, s hogy legyek figyelmes előre köszönni és soha ne késlekedjek megelőlegezni egy-egy mosolyt…

Az az igazság, hogy most vagyok igazán hálás Istennek azért, hogy az Evangélikus Gimnáziumba járhattam, mikor már nem mondhatom el ezt minden nap azoknak, akiket megillet a köszönet. Bízom benne, hogy ez a pár sor törleszt valamit az adósságomból!

Kovács Janka Tímea:

Aszód, 2009. március 7.

A 2015/2016-os tanévben a történelem munkaközösség, az Iskolatörténeti Múzeum és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete meghirdeti iskolai pályázatát.

A pályázat témái:

Egyetemes és magyar történelem:

1. A II. világháború története családunk emlékezetében

(interjú készítése egy családtaggal, rokonnal)

2. Podmaniczky Frigyes „Budapest vőlegénye”

(a báró fővárost fejlesztő munkája)

Helytörténet/ iskolatörténet:

1. Az aszódi Evangélikus Gimnázium élete a II. világháború évei alatt

                    (Hogyan működött a gimnázium?

                       Mit tapasztaltak a tanárok és a diákok a harcokból? )

Pályázati feltételek:

• terjedelme 5-15 gépelt oldal legyen, (irodalomjegyzék, képek, egyéb függelék)

• elvárt a megfelelő helyesírás, stílus, külalak /Times New Roman, 12,/

• a pályaműben a hivatkozásokat a tudományos munkákban szokásos módon kell jelölni

• a pályázatra főleg a 8-11. osztályos tanulók jelentkezését várjuk

• Jelentkezési határidő: 2015.november 06.

• Leadási határidő:2016. február 10.

A legjobb pályaművek készítői jutalomban részesülnek, majd az iskolai Petőfi napon bemutatják kutatásaik eredményét.

A dolgozatok továbbfejleszthetők a TUDOK és az OKTV kiírásaira

• mindkettő plusz pontot jelenthet a felvételihez

• további információ: kutdiak.hu, www.om.hu

Az ajánlott irodalmi jegyzéket a jelentkezési határidő után találod meg a múzeum falitábláján.

Minden témacsoportnak tartunk egy rövid megbeszélést, kérjük, figyeld az információkat! Kísérd figyelemmel a Múzeum honlapját: www.ega-muzeum.hu!

     Izgalmas kutatást és feldolgozást kívánok Nektek a szervezők nevében!

Aszód, 2015. október 14.

                                                                                     Debrődiné Dobóczy Mária

                                                                                           tanárnő

                                                                                   Iskolatörténeti Múzeum.

 A háborút megelőző évben az Intézetben nagymértékű korszerűsítés zajlott le Oescher Adél igazgatónő irányítása alatt. Többek között bevezették a villanyt, amit nagy örömmel fogadtak a tanítványok. Ám az igazgatónő 1913 decemberében veséjével való gondok miatt kórházba került. 1913. december 29-én hunyt el Budapesten. Halála egy olyan korszakot zárt le, amikor az Intézet helyzetére és a valódi nevelői munkára tettek hangsúlyt. Az aszódi evangélikus temetőbe temették el, sírkővérnek felállítására a növendékek gyűjtöttek 1.400 koronát.

A karácsonyi szünetről visszatérő tanulók 1914. január első napjaiban szembesültek igazgatónőjük váratlan halálával. Oescher Adél minden ingóságát az Intézetre hagyta, ezzel még inkább kifejezve az iskola iránt érzett elkötelezettségét. Emlékét ösztöndíj-alapítvány őrizte meg.

 Helyét Petrik Sarolta vette át, aki eddig is sokat segített az elhunyt igazgatónőnek. Petrik Sarolta azonban nem a legkönnyebb időkben került az Intézet vezetésének élére. 1914. június 28-án a szarajevói merénylet felgyorsította azt a folyamatot, amely július 28-án Szerbiának szóló hadüzenetet, majd katonai mozgósítást eredményezett. Először Magyarország hadüzenete Oroszországnak, majd Anglia, illetve Franciaország hadüzenete hazánknak rémítette meg az embereket. S természetesen jöttek a hírek a győzelmekről és vereségekről is, amelyek igencsak felbolygatták az addigi nyugodt életet.

A háború több részben is kifejtette hatását az Intézetre, például 1914 szeptemberétől érezhetően kevesebb, csak környékbeli lány érkezett az iskolába. Annak ellenére, hogy a front távol volt Aszódtól a szülők féltették lányaikat, jobban szerették közelükbe tartani őket. Szintén a háború miatt maradt el az addig rendszeres tavaszi tanulmányi kirándulás is, ugyanis a katonai szerelvények forgalmi nehézséget okoztak és veszélyessé, valamint bizonytalanná tették az utazást. Megismerkedtek azonban mind a növendékek, mind a tanítók a honvédelmi nevelés szempontjaival. A kézimunka tanterv megvalósítása helyett pl. a tanulók a katonák számára készítettek ruhaneműket. Emellett gyűjtöttek szőrmét, cigarettát, alapvető élelmiszereket, teát és fémet is a fronton szolgálók számára. Segítkeztek még a domonyi hadikórházban is. Naponta imádkoztak a hazáért, a szüleikért és a katonákért. Bármilyen zártan igyekezett tartani Petrik Sarolta az Intézetet a háború elől, még is naponta érezték hatását a tanárok, tanulók.

1916 szeptemberétől újra elindult a kereskedelmi tanfolyam, amely nem várt gyarapodáshoz vezetett. Az igazgatónő gondosan ügyelt a megfelelő ellátotottságra, sose lépett fel például szénhiány, vagy influenzajárvány. Az élet a háborús évek előrehaladtával egyre drágábbnak bizonyult, ám az Intézet kitartóan állta a sarat, mi több, tervekkel készült a további fejlesztésre.

Az 1918-as év sok problémát okozott. A tanulók eltartásának összege egyre inkább emelkedett, aminek megoldása kisebb-nagyobb nehézséget okozott. A vidéki tanulóknak 6 kg zsírt és 5 kg szappant, a városi diákoknak pedig 200 koronát kellett befizetni.

A Tanácsköztársaság által hirdetett új ideológia, vallás ellenes volta, gondot okozott Petrik Sarolta igazgatónőnek. 1919. április 7-én az igazgatónő belefáradva a kommunista eszmék terjedésébe, a „modern,”új irányelvek, számára idegensége miatt, lakosztályában főbe lőtte magát. Mindössze 37 éves volt ekkor.

 Halála lezárta az utolsó, szépen induló korszakot az Intézet életében. A tantestület egysége is megbomlott halála után, ráadásul vöröskatonákat telepítettek erőszakkal az intézett területére. Végül a proletárdiktatúra 1919 júniusában rátette a kezét az iskolára, és államosította az aszódi Leánynevelő Intézetet is.

Összefoglalta: Lados Alexandra 9.d

Forrás: Detre János (1991): Az Aszódi Evangélikus Leánynevelő története

Aszód, Petőfi Múzeum