Drexler Győző történelempályázat 2018/2019

Drexler Győző történelempályázat

A 2018/19-es tanévben az Iskolatörténeti Múzeum, a történelem munkaközösség és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete két témában hirdette meg pályázatát. Összesen 21 diák adott be tanulmányt. Az egyik téma a közelgő évforduló okán Trianon emlékezete a Galga-mentén, Aszódon és gimnáziumunk életében. Helyezettek:

  1. Varga Berta, 9/a
  2. Tóth Deniza, 10/b és Viktor Máté, 10/d
  3.  Farkas Csenge, 9/c

A másik témát szintén helytörténet, ill. családtörténet keretein belül dolgozták föl a diákok, amely a 2. világháború utáni kitelepítés folyamatához kapcsolódott. Alkalmuk volt családjuk, ismerőseik körében interjút készíteni, vagy az Iskolatörténeti Múzeumban elhelyezett visszaemlékezéseket meghallgatni és a szakirodalommal együtt feldolgozni.  Helyezettek:

  1. Kovács Regina, 11/c
  2. Schlenk Viktória 11/d 
  3.  Pachert Soma, 11/b

Jutalmuk a könyveken kívül egy budapesti múzeumlátogatás lesz május hónapban. Idén is a Petőfi-napon kaptak lehetőséget a díjazott kutató diákok arra, hogy röviden összefoglalva bemutathassák pályázatukat.

Gratulálunk a győzteseknek!

Drexler Győző történelempályázat 2016/17

Drexler Győző Történelempályázat 2016/17

Az 1947-ben érettségizett, muzeológus öregdiákunkról elnevezett pályázaton az idén három témát hirdettünk meg kutató diákjainknak.

 Az aszódi diákok 1916-ban érettségiztek először a főgimnáziumban. Meghívásos pályázatban Tóth Laura és Varga Adrienn 11/c osztályos tanulókat kértük fel, hogy elemezzék a két világháború közötti időszak érettségi vizsgáit. Köszönjük munkájukat.

A pályázat másik témája szintén erre az időszakra (1920-1944.) vonatkozik, a gimnázium hit-és erkölcsi élete, s a reformáció 400. évfordulójának megünneplése. A meghívásos pályázat két kutatója Bélész Tamara és Horváth Csenge, 8/b osztályos diákjaink. Köszönjük munkájukat.

A harmadik téma:  A reformáció, különös tekintettel Luther Márton életére, tevékenységére. Ebben a kategóriában hirdetünk helyezetteket:

 Emléklapot kap Makádi Gréta, 9/ d osztályos tanuló

Oklevelet kap,

harmadik helyezettként Babecz Balázs 10/d

második helyezettként   Mahó Dorina 10/c

első helyezettként   Karácsony Anna és Papp Bence  10/d osztályos tanulók.

Gratulálunk! Jutalmuk budapesti tanulmányi kirándulás lesz május hónapban.

 

ÉRETTSÉGI 100

November végén az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium galériáján kamara kiállítás nyílt, melyen az 1916-os, első érettségi vizsgálatról emlékeztünk meg. Jelenlétükkel megtiszteltek bennünket a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakgimnázium és Kollégium igazgatónője, Némethné Holló Krisztina és tantestületének hat tagja. A megemlékezést Dr. Roncz Béla igazgató úr nyitotta meg, majd 2 növendék verse után megtekinthettük az 1948 előtt tanító tanárok és egykori diákok személyes tárgyait, (pl. Keken András, Nagy Imre) illetve eredeti tankönyveket, és nem utolsó sorban néhány érettségi bizonyítványt és tablót is. A kiállítás anyagát az Iskolatörténeti Múzeum gyűjteményéből válogatta Debrődiné Dobóczy Mária tanárnő.

A megemlékezésen részt vettek az Aszódi Öregdiák Egyesület tagjai és vendégeik (10 fő). A kiállítás megtekintése után kerekasztal beszélgetésre került sor a gimnázium könyvtárában. Az első érettségi, amely nagy jelentőségű volt az gimnázium életében, éppen az 1. világháború közepén zajlott. Megemlékeztünk Lux Sándor tanár úrról, aki az olasz fronton esett el, a diákokról, akik vállalták a haza védelmét, s nem térhettek vissza az alma materbe (Csörgi János, Vankó Mihály, Csendes István).

Az Egyesület vezetője, Zalán Péter tartott egy rövid összefoglalást a főgimnáziumról, az érettségi vizsgálatokról, a vizsgabizottság szerepéről, összetételéről. Az azt követő beszélgetésen több generáció vett részt, jelen volt az iskolának két nemrég érettségizett tanulója is Csörgi Katalin és Tasnádi Anikó, az újraindított gimnázium 1. érettségizett osztályból, Berta Nóra és Kuris Barbara, akik tapasztalataikat mesélték el összevetési alapul a múlttal és alapul a jövő érettségi vizsgáinak változtatására is. A diskurzust érdeklődéssel hallgatták a még érettségi előtt álló diákjaink.

Szó esett továbbá a jövő oktatásáról, annak esetleges hibáinak felvázolásáról. Hangsúlyt fektettünk az érettségi vizsgák tárgyaira is és azoknak az előnyeire illetve hátrányaira, külön kiemeltük még a „nem tudás” pótlásának a fontosságát és felvetéseket tettünk ennek a problémának a kiküszöbölésére is. Számomra nagyon érdekes volt az idősebbek féltő gondolatait hallgatni s összevetni a mi, a „z” generációnk véleményével.

Mersva Dániel, 9.a

Berta Nóra

Volt egyszer egy iskola

Volt egyszer egy osztályom, volt padtársam is. A terembe, ahol 3 évig tanultunk, még a nap is alig sütött be. Mindennek már 15 éve.

Amikor híre ment, hogy újraindul az Evangélikus Gimnázium Aszódon, nem is volt kérdés, hol töltsem el középiskolai éveimet. Gyerekkori barátnőmet is sikerült rábeszélnem, hogy adja be a jelentkezési lapot. Soha nem felejtem el az örömöt az arcán, amikor kibontotta az értesítést, felvették.

Az első három év nagyon egyformán telt, csupán egy-két szaktanár váltotta egymást. Saját épület híján az általános iskola alagsorában kaptunk tantermet, ahol a résnyi ablakok biztosítottak ingerszegény környezetet, mi mégis szerettük. Minden nap az első három tanóránk itt volt, az utána következők az állami gimnáziumban. Mi csak a „vándorlás éveinek” neveztük ezt az időszakot.

Saját bőrünkön éreztük a vegyes fogadtatást. A városban többen szerették volna bebizonyítani, hogy se helye, se jövője egy egyházi iskolának. Törekvéseik kudarcba fulladtak. Tanáraink segítségével mi magunk mutattuk meg az ellenkezőjét, a tanulás mellett sűrűn szerepeltünk iskolai és városi rendezvényeken is.

Tanáraink nagyon szigorúak voltak mindenben, ügyeltek arra, hogy kifogástalanul öltözködjünk, viselkedjünk, ami persze nem mindig sikerült. Mi is lázadtunk a szabályok ellen, mint a legtöbb kamasz. Emlékezetesek voltak az osztályfőnöki órák, ahol néma csendben lehajtott fejjel hallgattuk osztályfőnökünket, amikor kikaptunk hanyagságunkért vagy magatartásunk miatt. A történelem órák, ahol a magyarázat és vázlatírás után legtöbbször a nevelésünk folytatódott. Emlékezetesek voltak a smink- és körömlakkmentes tornaórák szigorúan feltűzött hajjal, rengeteg lefutott körrel. A magyar órák, ahol maratoni hosszúságú jegyzeteket készítettünk. A matematika órák, amiket alig vártam, hogy a sok gyakorlás után végre új anyagot vegyünk, és sehogy sem értettem, másoknak miért okoz gondot például a logaritmus fogalma. Emlékezetesek voltak igazgató úr földrajz órái, mert mindig hallottunk valami újdonságot és érdekességet. A biológia, fizika és kémia órák, ahol az egri tanár urak tapasztalata és szaktudása tiszteletre ösztönzött. A nyelvi órák, mert mindig féltünk, hogy kiderül, mennyire gyenge a nyelvtudásunk. Emlékezetesek voltak az áhítatok, a hittan órák, a sok ének és ima.

Utolsó évre kinőttük a helyünket, felépült a gimnázium új épülete a Régész utcában. Nagyon büszkék voltunk, amikor végre birtokba vehettük. Az emeleten kaptunk osztálytermet, ahonnan csodálatos volt a kilátás, és a nap is szinte egész délelőtt besütött. Nem volt még tornatermünk és udvarunk sem. Az aulában tornáztunk, és a ma már beépült Fesztivál térre jártunk futni.

Hamar elrepült az utolsó év, és máris a szalagavatón, ballagáson majd az érettségin találtuk magunkat. A szóbeli érettségiről élnek bennem legerősebben az emlékek. Berzsenyit magyarból, Hunyadi Mátyást történelemből, biológiából a legszebb tételt kaptam, a szívről kellett beszélnem. Amikor megkaptam az érettségi bizonyítványom, új céljaim lettek. Nem nyugodtam bele, hogy csak egy évet járhattam az új épületbe, megfogadtam, hogy lesz még közöm az iskolához. Itt szeretnék tanítani. Az egyetemi éveim alatt ez a gondolat segített át sok vizsgán, szigorlaton és az államvizsgán is. Az ELTE-n matematika tanári szakon megtapasztalhattam, hogy mennyire magára marad az ember, nincs osztályfőnök, hiányoznak a jó szándékú szaktanárok, akik egyengetik az útjainkat. Sokan azt hiszik, mennyire jobb lesz az érettségi utáni önálló élet. Pedig az a pár gondtalan középiskolai év az ember életében a legszebb, legmeghatározóbb időszak.

Még az államvizsgán sem voltam túl, máris jelentkeztem a gimnáziumba, pedig nem is hirdettek állást. Éppen három matematikát tanító kolléganő is babát várt, így szükség volt rám. Először három osztályban, fél év múlva már hat osztályban tanítottam. Második évben osztályfőnök lettem, a következő tanévben már a saját osztályom ballagott. Az egykori tanáraimból kollégák, közülük néhányan barátok lettek. Ezúton is köszönöm nekik a sok segítséget, amivel elindítottak a pályán.

Az egykori osztálytársak szétszéledtek. Néhányan tartjuk a kapcsolatot, a többiekről az internet közösségi oldalai adnak néhány információt. Sokan már családosak, gyereket nevelnek, ahogyan én is.

Idén szeptemberben új tanév kezdődik, nekem tanárként már a hetedik. Amikor majd visszamegyek tanítani, újra lesz osztályom, lesz padtársam is, és egész nap besüt majd a nap a tanáriba.

Berta Nóra

Aszód, 2009. április

André László

Kedves Petőfi Evangélikus Gimnáziumi Diákok!

Tanárnőtök Debrődiné Dobóczy Mária, aki öregdiák emlékekkel, élményekkel és régi diákesemények kutatásával foglalkozik, felkért, hogy az iskolátok 15 éves újraindításához, mint legöregebb létező „öreg diák” írjak a még emlékeimben élő eseményekről, amik az iskolával vannak kapcsolatban.

Azzal kezdem, hogy én még az Aszódi Petőfi Reálgimnáziumba jártam és érettségiztem, 1934-ben, és 1928-ban iratkoztam be az iskolába. Anyám halála után nagyapám nevelt, és ő adott be Szever Pál tanár úr, később igazgató családjának kosztos diáknak. A volt Levente-közben laktunk és Szever kamara elnevezésként szerepeltünk. Velem lakot egy osztállyal felettem járó Rétsey Feri, aki Mezőhegyesre való volt, alattam egy osztállyal pedig László Kálmán a zsámboki patikus fia volt a harmadik diák.

Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes viszontlátásom, 1943-ban. Akkor már csendőr hadnagy, Perecsenyben (Ungvár felett, Kárpátalján) ellenőriztem a csendőr örsöt és jelentik, hogy a falu határában van egy légvédelmű gépágyú, amit egy karpaszományos őrmester kezel pár tüzérrel. No, mondom ezt megnézem, kimentem és képzeljétek kit találok ott, mint Karp. Őrmestert, a Rétsey Ferit, akit évekig együtt laktunk a Szever kamerában. Persze megörültünk a viszontlátásnak. Kicsi a világ.

A mi osztályunk volt a legnagyobb létszámú a gimnáziumban. Az osztályfőnökünk, Jancsik Mihály tanár úr volt, magyar-latin szakos, a többi tanárom pedig a következőek: történelem Dr. Czirbusz Endre, német-francia Stibrányi Gyula, számtan-fizika Szabó Lajos, növénytan-állattan Dr. Varga Ferenc. Nyolcadikban Dr. Oravecz Ödön tanította a filozófia és erkölcstant. Mint evangélikus vallású lévén, a vallástanárunk Hamrák Béla tanár lelkész volt.

Az iskolának 1924-től volt cserkészcsapata, amit 296-os Petőfi cserkészcsapatnak neveztek. Én mindjárt beléptem és egészen nyolcadikos koromig lelkes tagja voltam. A cserkészet volt az, ami a közösséget közel hozta a gimnáziumhoz, a rendezvényeink és népszerű tábortüzeinken keresztül. A csapatnak öt őrse volt és a harmadik őrsnek nyolcadikos koromtól én lettem az őrsvezetője. A segéd őrsvezető Molnár Bandi volt, eggyel alattam járt, aszódi lakos volt. A tábortüzekhez és előadásokhoz meghívtuk a helybeli intellegenciát, akik mindig szívesen jöttek és élvezték az előadottakat. Magam is konferáltam a tábortűznél, amit az öreg iskola udvarában tartottunk. Itt említem, hogy én még abban az osztályban kezdtem, ahol Petőfi Sándor koptatta a padot.

A cserkészkedés koronája a nyári tábortűz volt, 1931 nyarán Acsán Nógrád vármegyében a Podmaniczky báró birtokán kaptunk táborhelyet, aki közismerten fukar ember hírében állt. A Báró Úr nagylelkű akart lenni és egy öreg birgét (juhot) adott a csapat konyhájára. Szerencsétlenségemre pont akkor én voltam az őrsömmel főzőszolgálatban. Főztük azt a szerencsétlen birgét órákig, de bizony nem akart megpuhulni és a paprikás kemény maradt, a fiúk megették mondhatni jóízűen. Sajnos én nem tudom miért, nyílván a kemény hús miatt, olyan gyomorfájás kaptam, hogy délután, amikor a csapatot habos kávéra és kalácsra Barcza vatikáni követünk meghívta, nem voltam képes egy falatot sem lenyelni. A ház német kisasszonya próbált teával kikúrálni. Megemlítem, hogy a meghívást annak köszönhettük, hogy Barcza Gida, mint kiscserkész szintén a csapat tagja volt.

Előző évben Pocsmegyeren voltunk nagytáborban. Az acsai táboron komolyan készültünk az 1933-ban Gödöllőn megrendezésre kerülő, Világ Jamborera. Még ezen a nyáron részt vettem, Budán, a cserkészparkban rendezett táborozáson, ahol első díjat nyertem hikolásban (portyázás) és beválasztottak a tanító őrsvezetők karába.

A következő nyáron részt vett a csapat a Világ jamboree táborozásban. A 296-os Petőfi csapatot a tízes altáborba osztották be. Itt voltak a görögök, egyiptomiak, lengyelek, ezekkel jó barátságot kötöttünk. Én különösképpen az egyik egyiptomi fiúval, akinek Costa B. Stefanudakis volt a neve, kötöttem barátságot. Görög volt, de Alexandriában, Egyiptom egyik legszebb városában, amit még Nagy Sándor alapított, élt. Vele még két évig leveleztem. Legnagyobb cikk a csencselés (cserélés) volt, különösen jelvényeket csencseltünk, de legnagyobb sikere az árvalányhajnak volt, amit a kalapunk mellett hordtunk. Vettem egy fokost, bronz markolattal, elég drágán. Évekig megvolt.

A cserkészkedést amikor nyolcadikos lettem befejeztem, mivel készülni kellett az érettségire. Különösképpen bajban voltunk a számtan-fizikával. Szabó Lajos tanárunk, aki a selmeci gimnáziumból jött Aszódra, nyugdíj előtt állt és nem sokat törődött azzal, hogy az osztály hogyan fogja megállni a helyét az érettségin. Hetedik végén nyugalomba vonult és mi ott álltunk megfürödve, jóformán elégtelen tudással. Szerencsénkre kaptunk egy fiatal tanárt Zundel (Zalán) Frigyes személyében. Ő azután egy év alatt úgy összerázta az osztályt, hogy érettségin mindenki megállta a helyét.

Még meg kell említenem a majálisokat, ami nagy eseménynek számított a diákság életében. Ennek a lelke osztályfőnököm Jancsik tanár úr volt. A majálisokat, először a kisbagi erdőben, majd a máriabesnyői állami birtokon tartották meg. Az iskolai zenekar, amelynek prímása Leopold Ödön volt, rázendített a „befogom a lovam, zöldre festett kiskocsimba”, ami Jancsik tanár úr kedvenc nótája volt és ezzel kezdődött a mulatság. Ödön egyébként osztálytársam volt, állatorvos lett belőle. Utoljára az 50 éves érettségi találkozón láttuk egymást.

A gimnáziumnak nagyszerű tornász és atlétika csapata volt. Rendszeresen részt vettek a kerületi KISOK versenyeken és szép eredményeket értek el, különösen atlétikából. A legjobb szertornász Chugyik Spécy volt, az atléták közül említem Sperlagh Joskát, Piry Endrét, Székely Tamást, Platty Győzőt, Duzs Gedeont. Magam is atletizáltam, pár percre volt a sportpálya, ahová majdnem minden délután kimentem gerelydobást és súlydobást gyakorolni. Télen felöntötték a sportpályának egy kis részét, ahol mindenkinek alkalma volt korcsolyázni, a városiaknak is.

Nagy esemény volt, amikor 1931-ben, hatodikos voltam, beköltöztünk a hatvani úton épült gimnázium új épületébe. Először volt, igazi, nagy tornatermünk. Ráadásul kaptunk egy új, Testnevelési Főiskolát végzett tornatanárt, Nyiry Sándor nevében. Neki volt köszönhető a kiváló atléta-gárda nevelése.

Előzőleg amikor a cserkészetről beszéltem, elfelejtettem megemlíteni a csapat parancsnokát, aki Dr. Czirbusz Endre történelem tanárunk volt. Jó parancsnok volt, sok cserkész nőtt fel a keze alatt. Molnár zoltán, aki akkor már jogász volt, mint segédtiszt sokat segített a nyári táborozásoknál, még Kalmár Aladár volt diák, rajvezetőként szerepelt a csapatban.

Ami pedig a szórakozást illeti, Aszód nem sokat nyújtott. Egyetlen mozija volt, mint szórakozási lehetőség, oda is csak engedéllyel lehetett menni vasárnaponként. Volt még egy cukrászda, ahol a süteményeken kívül ping-pongozni lehetett, persze ehhez már felsősnek kellett lenni. Emlékszem a cukrász felesége csinos asszony volt, a férje igen féltékeny volt rá, de a diákok látogatása emelte az üzlet forgalmát.

Amint már írtam, a mi osztályunk volt a legnagyobb, nyolcadik végén 64-en voltunk, ebbe benne volt a nyolc magántanuló lány is. Magántanulóként szerepeltek, de ugyanúgy jártak be naponta, mint mi jártunk. Az osztályunknak 80%-a bejáró volt. Zömmel Hatvan felől, a többiek Gyarmat és Gödöllő felől jártak be. Jó barátom és padtársam volt Terplán Dezső is, aki Veresegyházáról, bizony jó messziről járt be naponta. Ő megmaradt, mondhatnám haláláig, barátom és összekötőm az emigrációban. Tőle tudtam meg mindent, hogy mi történik a volt iskolámban, rendszeresen leveleztünk, és ha hazalátogattam vele voltam kapcsolatban.

Végre elérkeztünk 1934 júniusához, az érettségünk időpontjához, én, mint A betűs az első napon végeztem. Emlékszem a vizsga után felvettem házigazdám Szerver Pál bácsi köcsögkalapját és sétabotjával a kezemben mentem végig a főutcán a főtérig. Itt volt egy vendéglő, ahová betértem egy pohár sörre. Képzelem,akik láttak mosolyogtak a keménykalapos és sétabotos diákon, de hát ezzel akartuk kifejezni azt, hogy már nem vagyunk diákok többé, hanem a felnőtt társadalomhoz tartozunk.

Nem volt szerencsém a gyomrommal az acsai cserkész táborozás alatt sem amikor lemaradtam az uzsonnáról. Majdnem, vagy még rosszabbul jártam az érettségi banketten, amit a Korona szállóban tartottunk, az itt fogyasztott vacsora, kisebbfokú gyomormérgezést okozott, ami párnapig levert. Ebben a gyatra állapotban kellett menni a német írásbeli érettségire. Persze, hogy ez annyira zavart, hogy allig tudtam koncentrálni az írásbelin. Emlékszem a tétel a következő volt: Összehasonlítás az Ember Tragédiája és Gothe Faustja között. Hát bizony az én összehasonlításom gyengén sikerült, ezért azután így került az egyetlen hármas az érettségi bizonyítványomba.

Elbúcsúztunk Alma Materunktól és kiléptünk az életbe, ki-ki a maga útját követve. Magam a debreceni egyetembe iratkoztam be. Miután ledoktoráltam bevonultam a Honvédséghez, innen nagy válogatás után felvettek a m.kir. csendőrség hivatásos állományába. Itt 1945-ben, mint szds. A Budavára védelmében fejeztem be pályafutásomat. Ettől kezdve, mint üldözött vad éltem Hazámban, egészen 1956-ig, amikor sikerült emigrálnom az Egyesült Államokba. Feleségemmel és Laci fiammal érkeztünk Illionis államba, egyik volt évfolyamtársam segítségével. Itt nagyon nehezen, az angol nyelvtudás hiányában, sikerült lassan új életet kezdeni. Először,mint kétkezi munkás dolgoztam öt évig, majd itteni egyetemi diploma, (Masters Degree) megszerzése után egyenesbe kerültem. Az egyik Illionis-i állami egyetemen huszonhárom évi tanítás után, teljes professzorként mentem nyugdíjba 1983-ban. Azóta Texasban, első feleségem halála után pedig második feleségemmel Californiában élünk.

Már csak azt akarom elmondani, hogy innen Texasból mentem haza az 50 éves érettségi találkozónkra, 1984-ben. Huszonnégyen jelentünk meg és a lányok közül négyen. Egyetlen volt tanárunk Zalán Frigyes vett részt a találkozón, akivel hosszan beszéltünk a múltról. Többek között elmesélte, hogy milyen nehézségekkel álltak szembe, hogy minket kellőképpen felkészítsenek számtanból és fizikából az érettségire.

Kedves diákok, ez egy 94 éves öreg diák vallomása az aszódi és a vele kapcsolatos diákélményeiről. Fogadjátok szeretettel, mint ahogy én írtam és emlékezem a múltra. Így kaptok egy kis képet és ízelítőt arról, hogy hogyan éltek az aszódi diákok évtizedekkel ezelőtt. Sajnos mindenki elment azóta, egyedül maradtam az emlékeimmel hálát adva Istennek, hogy hosszú élettel jutalmazott és, hogy még megláthattam, hacsak fényképen is, az új evangélikus gimnáziumot, aminek most 15 éves újraindulását ünneplitek.

Sok sikert kívánok jövendő életetekre,

Dr. André László, öregdiák.

(érettségizett 1934-ben)

Történelem munkaközösség

 

Aszódi Evangélikus Gimnázium

2014/2015-ös tanév

 

  1. Debrődiné Dobóczy Mária

történelem- latin

 

  1. Hajdú Annamária

történelem- magyar

 

  1. Koncz István

történelem, igazgató helyettes

 

  1. Lányi Erzsébet

történelem- magyar(jelenleg gyeden tartózkodik)

 

  1. Péterfi Gábor

történelem-filozófia, munkaközösség vezető

 

  1. Sneff Mária

történelem- magyar

 

  1. Varga Lajos

történelem- földrajz

  1. Szilágyi Zita

történelem

 

Köszöntjük honlapunkon!

Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Általános Iskolája és Kollégiuma

Aszódi Evangélikus Gimnázium (EGA)

2170 Aszód, Régész u.34.

Tel.: 06-28-400-611

Fax.: 400-612

Információs e-mail cím: aszevgim@gmail.com

Iskolatörténeti Múzeum e-mail cím: egamuzeum@gmail.com

Facebook

 

„Egyszer volt egy iskola”…

Írta egy „öregdiákunk” a visszaemlékezésben, akiben kedves kollégánkat is tisztelhetjük néhány éve. Ez az iskola, az Aszódi Evangélikus Gimnázium 1994-ben indult újra. Lassan már 20 éve….Ha ezt az időt nézzük, akkor fiatalok vagyunk. Ha azt nézzük, hogy az evangélikus egyház 1727-ben alapított iskolát, akkor az már szép idő, tekintélyes történelmi múlt. Fontosnak tartjuk elődeink, a schola latina, a kisgimnázium, az algimnázium és a főgimnázium hagyományait, eredményeit és szellemiségét megismerni és tovább folytatni. Ennek a célnak az érdekében jött létre az Iskolatörténeti Múzeum 2003-ban.