A háborút megelőző évben az Intézetben nagymértékű korszerűsítés zajlott le Oescher Adél igazgatónő irányítása alatt. Többek között bevezették a villanyt, amit nagy örömmel fogadtak a tanítványok. Ám az igazgatónő 1913 decemberében veséjével való gondok miatt kórházba került. 1913. december 29-én hunyt el Budapesten. Halála egy olyan korszakot zárt le, amikor az Intézet helyzetére és a valódi nevelői munkára tettek hangsúlyt. Az aszódi evangélikus temetőbe temették el, sírkővérnek felállítására a növendékek gyűjtöttek 1.400 koronát.
A karácsonyi szünetről visszatérő tanulók 1914. január első napjaiban szembesültek igazgatónőjük váratlan halálával. Oescher Adél minden ingóságát az Intézetre hagyta, ezzel még inkább kifejezve az iskola iránt érzett elkötelezettségét. Emlékét ösztöndíj-alapítvány őrizte meg.
Helyét Petrik Sarolta vette át, aki eddig is sokat segített az elhunyt igazgatónőnek. Petrik Sarolta azonban nem a legkönnyebb időkben került az Intézet vezetésének élére. 1914. június 28-án a szarajevói merénylet felgyorsította azt a folyamatot, amely július 28-án Szerbiának szóló hadüzenetet, majd katonai mozgósítást eredményezett. Először Magyarország hadüzenete Oroszországnak, majd Anglia, illetve Franciaország hadüzenete hazánknak rémítette meg az embereket. S természetesen jöttek a hírek a győzelmekről és vereségekről is, amelyek igencsak felbolygatták az addigi nyugodt életet.
A háború több részben is kifejtette hatását az Intézetre, például 1914 szeptemberétől érezhetően kevesebb, csak környékbeli lány érkezett az iskolába. Annak ellenére, hogy a front távol volt Aszódtól a szülők féltették lányaikat, jobban szerették közelükbe tartani őket. Szintén a háború miatt maradt el az addig rendszeres tavaszi tanulmányi kirándulás is, ugyanis a katonai szerelvények forgalmi nehézséget okoztak és veszélyessé, valamint bizonytalanná tették az utazást. Megismerkedtek azonban mind a növendékek, mind a tanítók a honvédelmi nevelés szempontjaival. A kézimunka tanterv megvalósítása helyett pl. a tanulók a katonák számára készítettek ruhaneműket. Emellett gyűjtöttek szőrmét, cigarettát, alapvető élelmiszereket, teát és fémet is a fronton szolgálók számára. Segítkeztek még a domonyi hadikórházban is. Naponta imádkoztak a hazáért, a szüleikért és a katonákért. Bármilyen zártan igyekezett tartani Petrik Sarolta az Intézetet a háború elől, még is naponta érezték hatását a tanárok, tanulók.
1916 szeptemberétől újra elindult a kereskedelmi tanfolyam, amely nem várt gyarapodáshoz vezetett. Az igazgatónő gondosan ügyelt a megfelelő ellátotottságra, sose lépett fel például szénhiány, vagy influenzajárvány. Az élet a háborús évek előrehaladtával egyre drágábbnak bizonyult, ám az Intézet kitartóan állta a sarat, mi több, tervekkel készült a további fejlesztésre.
Az 1918-as év sok problémát okozott. A tanulók eltartásának összege egyre inkább emelkedett, aminek megoldása kisebb-nagyobb nehézséget okozott. A vidéki tanulóknak 6 kg zsírt és 5 kg szappant, a városi diákoknak pedig 200 koronát kellett befizetni.
A Tanácsköztársaság által hirdetett új ideológia, vallás ellenes volta, gondot okozott Petrik Sarolta igazgatónőnek. 1919. április 7-én az igazgatónő belefáradva a kommunista eszmék terjedésébe, a „modern,”új irányelvek, számára idegensége miatt, lakosztályában főbe lőtte magát. Mindössze 37 éves volt ekkor.
Halála lezárta az utolsó, szépen induló korszakot az Intézet életében. A tantestület egysége is megbomlott halála után, ráadásul vöröskatonákat telepítettek erőszakkal az intézett területére. Végül a proletárdiktatúra 1919 júniusában rátette a kezét az iskolára, és államosította az aszódi Leánynevelő Intézetet is.
Összefoglalta: Lados Alexandra 9.d
Forrás: Detre János (1991): Az Aszódi Evangélikus Leánynevelő története
Aszód, Petőfi Múzeum
